A jótékonyság jegyében rendeztek vakvacsorát Balatonfüreden

Üdvözölte Holczer András, Balatonfüred alpolgármestere a láthatatlan, illetve vakvacsorán, hogy az egymáson való segítés, az empátia, illetve a jótékonyság áll az egy éve megalakult Balatonfüredi Lions Club (BLC) tevékenysége középpontjában. A vacsorát, amelyen a gyengén látó és vak emberek mellett a jól látók szemüket letakarva vettek részt, a Vitorlás étteremben rendezte meg a klub a közelmúltban, és a bevételt a helyi Fekete István Speciális Általános Iskola segítésére ajánlották fel.

Gratulált a BLC dinamikus fejlődéséhez Boronkay Gusztáv, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója a köszöntőjében, majd Horváth Ágnes, a BLC elnöke, visszatekintve az egyéves működésre, egyebek mellett felidézte, aktívan kivették részüket a városi programokból, így egyebek mellett különféle szűréseket végeztek az egészségnapon, a Jókai-bablevesfőző versenyen játékos formában mutatták be az érdeklődőknek a vakok és gyengén látók nehézségeit, és tavaly év végén a forraltbor-főző verseny bevételével rászoruló családot segítettek. Az egy éve alakult klub munkájában az elnök a novembertől karácsonyig tartó „Tarts velünk, mert segíteni jó – Fürediekkel a fürediekért” című adventi adománygyűjtés eredményére a legbüszkébb, ahol közel félmillió forintot sikerült összegyűjteniük a rászoruló családoknak.

Kiemelt programjuk az Egymással egy más világban nevű láthatatlan, illetve vakvacsora ugyancsak a jótékonyság jegyében, ahol a jól látók is az ízekre, a tapintásra, az illatra, a hangokra hagyatkoztak a szemük helyett. A jótékony célú gálavacsorán a vendégek átérezhették, illetve megtapasztalták a vak és gyengén látó embertársaik mindennapi életét, nehézségeit. A rendezvényen a látó vendégek mellett részt vettek a látássérültek és egy vakvezető kutya is. A két világot egy esti étkezés idejére egyé alakította, hogy a látó vendégek szemmaszkot kaptak, így ők is „elveszítették” látásukat, és ezt viselve, látássérült embertársaikhoz hasonlóan fogyaszthatták el az étterem által összeállított menüsort.

A különleges hangulatú vacsorán Csehné Uszics Márta, a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületének elnöke meghatódva beszélt egyebek mellett arról, hogy a társadalom ily módon is érzékelheti, hogy milyen nehézségekkel élnek a hozzájuk hasonlók. Az ilyen rendezvények sokat segítenek abban, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az emberek, a jól látók, illetve a vakok és a gyengén látók. A vacsorán, amelyhez a Lídia Borház, illetve Varga András borász kínált kitűnő borokat, nem volt egyszerű feladat megtalálni, elvágni, villára szúrni a tányéron levő falatokat, ahogy az evőeszközöket és a poharakat sem.

Az est különlegességét tovább fokozta, amikor Stef Györgyi, a balatonfüredi szívkórház orvosa Németh Attila látássérült verseit szavalta el.

Forrás: veol.hu


Képgaléria


Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba